Kedves nénik és bácsik,
elnézést, hogy idáig nem jelentkeztem, de mostanában elég kaotikusak a napjaink.
Ami azért van, mert a dunakeszi házikónk már nemsoká elkészül, s időnk nagy részét kinn töltjük, másrészt pedig elkezdődnek a fejlesztések, s mindenhol le kell vizitálnunk, harmadrészt pedig nemsoká megérkezik a kistestvérem, s elég gyakran kell már Anyának a doktorokhoz járkálni miatta.
Ami a lényeg, h mostanra teljesen leadtuk az egyik gyógyszeremet, s sokkal jobban vagyok nélküle. Viszont ennek örömére el kellett mennünk EEG-re, hogy megnézzék a buksimat belülről is olyan szép-e, illetve el kellett mennünk vérvételre, hogy a megmaradt gyógyszer szintjéről is megállapítsák, hogy megfelelő-e. A vérvétel nem volt túl vidám, mert háromszor is meg kellett bökni a kezemet, míg elegendő vért sikerült kicsikarni belőlem. De jelentem, nagyon ügyes voltam, s nem is sírtam egyáltalán!!!
Voltunk a Petőben, kedvesek voltak, de megbeszéltük, hogy megpróbálunk Dunakeszin találni konduktort, mert Budapesten nagyon nagy a dugó ahhoz, hogy egy kisöcsivel egyetemben is érdemes legyen másfél óráért átbumlizni.
Az uszoda is beindulna mostanában, de oda meg átmenetileg nem tudunk menni, amíg Anyának nagy a pocakja, utána meg azért mert a Samu nagyon kicsi hozzá.
Szóval marad a gyógytorna, ami volt nyáron is, meg találtunk konduktort Dunakeszin, s oda is fogunk járni, s remélem a szüleim kitalálnak valami megoldást az uszodára is.
Képzeljétek, ma mondta a konduktor néni, hogy érdemes volna lovagolni is járni, mert a közeli Fót nevű vársokában van ilyen lehetőség, s az nagyon klassz dolog. Bevallom még nem láttam lovat közelről, s kicsit ijesztő is a gondolat, de biztos szeretni fogom! :)
Ebben a hónapban még bizttos jelentkezünk, mert megírjuk, hogy Samu megszületett, meg hogy elköltöztünk (persze csak ha már túl elszünk rajta)
üdv, PiukDani
majd elfeledtem: a fotók közé teszek pár képet a gyerekszobánk faláról, amit Anya rajzolt elő, s Mumus és Noi segítettek kifesteni, amit ezúton is köszönünk nekik!
hát csak így lehetett kibírni az augusztusi kánikulát!
a szobánk egyik sarka.
Anya és Dani munkaközben...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.